2021 Január

Exdiák

Dr. Krekács Dóra

2007-től 2013-ig járt a Szerb Antal Gimnáziumba, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (ELTE ÁJK) jogász szakán végzett 2018 nyarán. Jelenleg egy ügyvédi irodában dolgozik ügyvédjelöltként, ahol büntetőjoggal foglalkozik. Mellette az ELTE ÁJK Doktori Iskolájában végzi PhD (tudományos doktori fokozat) tanulmányait, kutatási témája „A bűnszervezet felderítésének kérdései és bizonyítási problémái”.

Mi tetszett legjobban a suliban?

Nagyon tetszett, hogy rengeteg választási lehetőség volt mindenben, így a külön programok terén (pl.: énekkar, suliújság, rádió, sport), illetve, ha valakit különösen érdekelt valamelyik tantárgy, azt emelt óraszámban tanulhatta. Ezt kifejezetten hasznosnak tartom, hiszen amikor körvonalazódott, hogy ki mivel szeretne foglalkozni, vagy milyen irányban szeretne továbbtanulni, úgy a szakirány és a pontszerzés szempontjából releváns tantárgyakban mélyebb ismereteket sajátíthattunk el. Ezen kívül az iskola jól felszerelt, a természettudományos órákon gyakran tudtunk kísérleteket végezni.

Gimis korodban tudtad, hogy mivel szeretnél foglalkozni felnőttként?

9. osztályos koromban alakult ki, hogy a humán tantárgyak érdekelnek inkább, ezért a szakmámat azon a téren képzeltem el. Később, 10. osztály elején döntöttem el, hogy jogász szeretnék lenni. 

Ki volt az osztályfőnököd? Mit szerettél benne?

Az osztályfőnököm Hallai Csilla tanárnő volt. Nagyon szerettem benne, hogy mindenkire odafigyelt, és nem hagyta, hogy valaki kimaradjon bármiből is. A nekünk nem tetsző dolgokat nem erőltette rá az osztályra, inkább felkínált más alternatívákat. Minden évben elvitt minket jobbnál jobb osztálykirándulásokra, 2010-ben Pécsen voltunk. A város ekkor Európa kulturális fővárosa volt, így a kirándulás nagyon emlékezetes maradt.  A tanárnő egyébként éves rendszerességgel a mai napig szervez osztálytalálkozókat, amelyen igyekszünk minél többen részt venni.

Jártál iskolai versenyekre?

Sajnos nem, szóba került, hogy nyelvtan OKTV-re jelentkezem, de végül nem tudtam elmenni, mert akkor készültem a német nyelvvizsgámra. Nem szerettem volna, valamelyiket a másik kárára csinálni. 

Nyelvtanulás szempontjából mi a véleményed a suliról?

Úgy gondolom, hogy az iskola magas színvonalú nyelvoktatást nyújt a diákok részére. Személy szerint a német és az angol nyelvvizsgáim megszerzésekor sokat köszönhettem a gimnáziumi nyelvtanáraimnak. Ha egy tanácsom lehet a mostani diákoknak, akkor az az, hogy mindenképpen használják ki ezt, és vegyék komolyan a másodnyelv tanulását is. Tapasztalatom az, hogy az érettségit követően az egyetemi tanulmányok és munka mellett magas szintű nyelvtudást csak rendkívüli energia befektetéssel lehet elsajátítani, mivel csak nehezen jut idő heti 3-4 óra nyelvtanulásra, ezért érdemes a gimnáziumi évek alatt kihozni a legtöbbet a nyelvek elsajátításából.

Somogyi Nóra

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük