2020 május

Exdiák

Harányi Nikolett

Az újságban többször olvashattatok már volt SZAG-os diákok életéről. Most egy újabb ilyen interjú következik, amit Harányi Nikolett múzeumpedagógussal készítettünk.

Hogyan érezted magad a Szerb Antalban? Mettől meddig jártál ide? Milyen volt a diákélet?

Nagyon jól éreztem magam. Mikor 2010-ben megkaptam az értesítőt, hogy felvettek, el sem mertem hinni. Mi olyan szervesen, osztály szinten nem vettünk részt az iskola életének szervezésében, de ha esemény volt, akkor bedobtuk magunkat. A farsangra 9., illetve 10. osztályban egy egész előadással készültünk, ami inkább egyfajta paródia volt az akkori celebvilág “krémjéről”. Rengeteget próbáltunk, volt szövegkönyv, mindent, amit csak tudtunk, megrendeztünk, mikor ki beszél, ki megy be, ki megy éppen ki a jelenetből. Nem is tudom, melyik évben egy puskázásról szóló videót is csináltunk, persze ebben is kiélezve a dolgokat. Az első Rising SZAG-ra is beneveztünk, talán kb. 10-en táncoltunk benne, nem is egy dalra csináltuk meg, hanem vagy 3-4 volt összevágva. Ha valami vicceset vagy bulisat kellett csinálni, végtelen kreativitással rendelkezett az osztály és ez volt benne a legjobb. Vidám osztály voltunk. Különösebb gond nem volt velünk, csináltuk a dolgunkat, és együtt voltunk. Rengeteget nevettünk és persze sírtunk is, de az most mellékes.
2015-ben ballagtunk, amit már nagyon vártunk, a miértjét azt hiszem, nem is kell magyarázni. A szerenádot is sikerült kreatívan megoldani annak ellenére, hogy már nagyon fáradtak voltunk az érettségi és az egész végzős év miatt. A Cup song-ot énekeltük és 6-an a poharakkal való dobolást is megtanultuk.

Hogyan döntötted el, hogy tanár leszel? Honnan jött az az ötlet, hogy múzeumpedagógiával is szeretnél foglalkozni?

Ez egy érdekes történet. Én mindig is történelemmel szerettem volna foglalkozni, más eszembe se jutott. Sajnos rájöttünk, hogy nagyon kevés munkahely-lehetőség van itthon, nálam pedig a külföld nem játszott. Triviálisan hangzik, de élveztem, amikor magyarázhatok, taníthatok valamit egy-egy barátomnak (itt leginkább töri-korrepetálásról volt szó), aztán egyszerűen rákaptam az ízére. Idővel pedig egyre erősebbé vált az a célom is, hogy emberekkel foglalkozzak. Ezek találkozása pedig egyértelművé tette, hogy hova is adom be a jelentkezésem. A történelem adott volt, de kellett még valami mellé. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a földrajz legyen a másik, számomra ez passzolt a legjobban a történelemhez, és persze egy példakép is segített választani.
2018-ban kezdtem a Nemzeti Múzeumban dolgozni, mint tárlatvezető. Az ELTE BTK Facebook csoportjában láttam a hirdetést, hogy képzés indul, hát jelentkeztem. Imádom a történelmet, és ez egy elképesztő lehetőségnek tűnt. Habár kissé ijesztő is volt, hisz mégiscsak a Magyar Nemzeti Múzeumról van szó. A képzés végén már eltökélt célom volt, hogy bekerüljek. Igazi kihívás volt, brutális mennyiségű felkészülési anyaggal, de ez csak még vonzóbbá tette a feladatot. Pár hét múlva pedig már sikerült is a vizsga. Az elején még sok munkám nem volt, ráadásul jött a nyári szünet is. Szeptembertől viszont belevágtam a sűrűjébe.
Már majdnem egy éve ott dolgoztam, amikor jelentkeztem a múzeumpedagógiára. Mivel tanár is vagyok, evidens volt, hogy majd egyszer én is csatlakozom, de elsőként magát a tárlatvezetést kellett megszoknom, fel kellett fogni, hogy már én is a csapathoz tartozom. Sejtettem, hogy sok szempontból, sokat tanulhatok, de hogy ennyire… Sokkal könnyebben kezdtem neki a tanítási gyakorlathoz nálatok!

Mit szeretsz a munkádban?

Imádom, hogy korábban elkezdhettem tanítani. Normál esetben csak az egyetem 5. évében tanítunk, így viszont én majdnem egy évvel korábban belekezdhettem. Mi itt 6-19 éves korig minden korosztállyal foglalkozunk, ami azért nagyon jó, mert minden korosztályhoz megtanulunk szólni. Nagyon sok helyről ismerkedhettem meg osztályokkal és tanárokkal.

Elképesztően jó a csapatunk. Ráadásul olyan emberekkel ismerkedtem meg, akik a szaktársaim és nem is tudtam, hogy léteznek. Szeretem, hogy lehet és kell is kreatívnak lennünk, nincs két ugyanolyan óra.

Egy-egy foglalkozás másfél óra hivatalosan, így a téma kifejtésére bőven van időnk. A legjobb, hogy olyan anyagokat viszünk be, amikre az iskolában nincs lehetőség. Érdekességek arról,hogy hogyan is éltek régen, belebújhatnak kicsit az adott kor emberének bőrébe. Majdnem minden korszakra vannak fegyver-és ruharekonstrukcióink, amiket a gyerekek ki tudnak próbálni. Különböző használati tárgyak hiteles másolatával is tudunk dolgozni. Így talán olyanok is jól érezhetik magukat a múzeumban, akiktől nagyon távol áll a történelem.

Szeretem, hogy hatalmas kihívás. Alapvetően úgy jönnek ide a diákok, hogy ez egy kötelező, ,,rájuk erőltetett” program. Nem egyszer előfordult, hogy nem tudtak rendesen enni, hajnalban keltek, órákat utaztak és sétáltak és mindezek után jönnek hozzánk. A motivációjuk még inkább közelít a nullához. Jókora feladat az, hogy azt az óratervet, amit megcsináltam, ott helyben kell újragondolni, akár elölről kitalálni az egészet és improvizálni, mert látom, milyen állapotban van a csoport. Egyszer például megérkezéskor mondta egy osztály, akik eleve rövidített, 60 perces foglalkozást kértek, hogy nekik 20 percük van a foglalkozásra. Na, akkor ott teljes reset volt.

Történt bármilyen vicces dolog a munkád során?

Sok óra után volt valami kis apróság, ami miatt még órák múlva is elmosolyodtam. Az egyik legviccesebb talán egy általános iskolai, lovagkoros foglalkozáson történt. A feladat az volt, hogy írjanak egy történetet a témával kapcsolatban. Megmutattam, milyen ruhákat, eszközöket tudnak felhasználni, ami azt is megadta, milyen karaktereket lehet kitalálni. Én segítségként megadtam néhány ötletet, szempontot. Az egyik csoport egy vadászatot játszott el. Volt szarvas és vadászkutya is. Nos ez a “vadászkutya” néhány kör után megunta a szarvas üldözését, így nem várt fordulatot vett a történet, ugyanis egyszer csak engem kezdett el kergetni. Át a termen, körbe a vitrinek és tanárok között. Persze mindenki nevetett, és én is megmenekültem.

Készítette: Cs. Nóri

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük